Folyamatosan haladnak a munkálatok a pécsi Nemzeti Casino épületének megújításán. A beruházás jelenlegi szakaszában a mélygarázs kivitelezésének előkészítése zajlik. Ennek során a területen régészeti feltárások is folynak, amelyek során a szakemberek kora középkori, valamint római kori leleteket – többek között egy kemence maradványait- tárták fel.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) kiemelt figyelmet fordít a történeti értékek megőrzésére. A feltárási munkálatok a Janus Pannonius Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum szakembereinek közreműködésével zajlanak, akik folyamatosan dolgoznak a területen: dokumentálják, megóvják és feldolgozzák az előkerült leleteket. A kivitelező mindenben támogatja a munkájukat, biztosítva a szükséges feltételeket a szakszerű feltáráshoz. A régészeti eredmények is alátámasztják, hogy egy történelmileg kiemelkedő jelentőségű területről van szó, amelynek értékeit a beruházás során megőrizzük.
A Nemzeti Casino revitalizációjának célja, hogy a megújuló épületegyüttes a jövőben a tehetséges magyar diákok oktatásának kiemelt helyszíne legyen, miközben nyitott közösségi, kulturális térként szolgáljon a pécsiek és a baranyaiak számára is.
Hosszú hétvége és érettségi
A beruházás során kiemelten fontos számunkra a környéken élők, dolgozók és tanulók nyugalma, ezért folyamatos párbeszédet tartunk fenn a helyi közösséggel. Ennek jegyében a május 1-jei hosszú hétvégén nem lesz munkavégzés a területen. Emellett a ballagások és az érettségi vizsgák idején nem tervezünk zajjal járó, nehézgépjármű-forgalmat a Mária utcában.